Hírek : Győzelem és továbbjutás: Dinamo Kijev-Roma 1-4 |
Győzelem és továbbjutás: Dinamo Kijev-Roma 1-4
2007.11.28. 21:15
Fölényes győzelemmel harcolta ki a továbbjutást a csoportkörből a Roma együttese a Dinamo Kijev otthonában, ahol 4-1-re lelepték az ukránokat Luciano Spalletti tanítványai. A farkasok már az első félidőben háromgólos előnyre tettek szert, Vucinic duplázott a mérkőzésen.
A Roma azzal a tudattal utazott Kijevbe, hogy egy idegenbeli győzelem már a biztos továbbjutást jelenti számukra a csoportkörből.
A farkasok ennek megfelelően már az első pillanatoktól kezdve haraptak, s rögtön a negyedik percben már ünnepelhettek is.
Ekkor Christian Panucci szánta magát beadásra a jobbösszekötő helyéről, a labdára lecsapni készülő Vucsinics pedig megzavarta Ribka kapust, így a hálóban landolt a játékszer.
Az utóbbi hetekben reneszánszát élő Panucci, ha így folytatja, lassan már gólfelelős lesz a bordósárgáknál.
A rómiak fokozatos nyomás alatt tartották a kijevi kaput, az ukránoknál elsősorban Bangoura egyéni akciói jelentettek komolyabb veszélyt.
Az első félóra után aztán további gólokban is megnyilvánult a farkasok fölénye, a 32. percben a leshatárról kilépő francia középpályás Giuly közelről mattolta Ribka kapust. 0-2
Négy perccel később is a BL-győztes francia volt az egyik főszereplő, átadása után Mirko Vucinic törhetett egyedül kapura, majd 11 méterről, jobb lábbal belsőzött a bal alsó sarokba. 0-3
A folytatás gyakorlatilag jutalomjáték volt a vendégek számára, akik két fokozatot vissza is váltottak.
A kijeviek aztán a 63. percben megszerezték a becsületgólt, Bangoura használta ki kegyetlenül Juan hibáját, és lőtt Doni mellett a kapuba. 1-3
A véghajrában aztán helyreállt a rend – azaz a háromgólos olasz előny – erről Mirko Vucsinics gondoskodott, aki a tizenhatos vonaláról helyzetett újra Ribka kapus mellett a hálóba. 1-4.
Helyszín: Kijev, Olimpiai stadion |
Játékvezető: Wolfgang Stark (német) |
Asszisztensek: Jan-Hendrik Salver, Mike Pickel (németek) |
DINAMO KIJEV |
AS ROMA |
55 Ribka |
32 Doni |
98 Dopilka |
2 Panucci |
32 Gavrancsics |
4 Juan |
27 Vascsuk |
21 Ferrari |
26 Neszmacsnij |
22 Tonetto |
20 Huszev |
16 De Rossi |
4 Ghioane |
7 Pizarro |
36 Ninkovics |
11 Taddei |
14 Rotan |
14 Giuly |
15 Diogo Rincón |
77 Cassetti |
10 Bangoura |
9 Vucsinics |
Vezetőedző: |
Vezetőedző: |
Oleh Luzsnij |
Luciano Spalletti |
Gólszerző: Bangoura (63.), ill. Panucci (4.), Giuly (32.), Vucsinics (36., 78.) |
Csere: Belkevics h. Rotan (46.), Ninkovics h. Sackih (55.), Milevszkij h. Rincón (69.), ill. Esposito h. Taddei (46.) De Rossi h. Barusso (60.), Cicinho h. Vucsinics (84.) |
Sárga lap: Vascsuk (72.), ill. Cassetti (88.) |
|