Hírek : Fontos győzelem Milánóban: Milan-Roma 0-1 |
Fontos győzelem Milánóban: Milan-Roma 0-1
2007.10.29. 09:25
Látványos meccsen szerezte meg a győzelmet a Roma a San Siroban a bajnokság 9. fordulójának rangadóján, a Milan ellen.
A találkozó mindkét oldal részéről számtalan helyzetet és közönségszórakoztató játékot hozott, Mirko Vucinic 71. percben született gólja döntött. Ezzel továbbra is nyeretlen otthon a milánói csapat, és veretlen idegenben a fővárosi alakulat.
Rögtön egymásnak estek a csapatok, az első negyedórában azonban nem adódott igazi ziccer egyik kapu előtt sem.
A 17. percben Kaká törte meget a jeget, Pirlo kugratása után elegáns, lapos lövésével célozta meg a hosszú sarkot 12 méterről, lövése azonban mintegy két méterrel célt tévesztett.
Hamar felelt erre a Roma: Cicinho távoli löketénél Didának minden tudására szüksége volt a védéshez. Az egyre inkább magára találó fővárosiak aztán a 27. percben óriási lehetőséghez juthattak, Vucinic lábában azonban benne maradt a gól, eltörte a lövést, így Didának most nem kellett közbeavatkoznia.
Az utolsó negyedóra aztán a Milané volt, Seedorf kétszer is rettentően közel állt a gólszerzéshez, majd Kaká emelésébe ért bele szerencsésen Mexes, így gólnélküli döntetlennel fordultak a csapatok.
A folytatásban De Rossi ápolása borzolta a kedélyeket a vendégoldalon, majd Gattuso ziccere és Gilardino nagyszerű fejese tett erre rá egy lapáttal.
Az állás azonban csak nem változott, pedig a Roma is reagált: Cicinho tört előre, majd Vucinic sarkazta neki középre a labdát, szép csavarása azonban ha centikkel is, de elkerülte a Milan kapuját.
A 71. percben tankönyvbe illő akció után aztán megtört a gólcsend, Brighi - Mancini - Cicinho akció után a jobboldalon elszáguldó brazil védő mintaszerű beadására aztán Vucinic robbant be, és mattolta Didát.
A 80. percben aztán véleményes szituáció során tizenegyeshez jutott a Roma. A bíró szerint Ambrosini taszajtott egy nagyot De Rossin, amiért megkapta második sárga lapját és mehetett zuhanyozni.
A sértett eldönthette volna a meccset, azonban nyesése a kapu bal felső sarka mellett-fölött hagyta el a játékteret.
Az eredmény nem változott, így a Roma fontos három pontot rabolt el a Milan otthonából. Mivel az Internazionale csupán döntetlenre volt képes Palermóban, ezért három pontra csökkent az előnye a második helyre visszakapaszkodó As Romaval szemben.
|